Történelemből Ötös 5. osztály

Történelem tanulása egyszerűen és érthetően!

Gyermeked száraznak és unalmasnak tartja a történelem tananyagot? Nehezen tudja megérteni a tankönyvekből? Szeretnél neki segíteni, de te sem tudod elmagyarázni a leckét?

Akkor ez a program neked való! Végre itt egy érthető, érdekes és játékos történelem oktatóprogram, melyet izgalmas időutazásnak él majd meg gyermeked.

Az anyagot a nemzeti alaptanterv alapján készítettük el, így mindent megtaláltok benne, amit 5. osztályban tanulnak.

Az érthető, hangalámondással is segített elméleti részek után feladatsorokat találtok, amelyek segítenek játékosan elsajátítani az adott témakört.

A tananyag 5 részre van osztva, mely együttesen tartalmazza a teljes éves tananyagot.

Továbbá tartalmaz egy Haladási ütemtervet is, amit ki is tudtok nyomtatni, és az alapján sorban tud haladni gyermeked a tananyaggal.

Gyermeked biztosan nem fog unatkozni, hiszen az oktatóprogram 1140 gyakorlófeladatot is tartalmaz.

Miután megtanult egy elméleti témakört, jönnek a feladatok, amelyek begyakoroltatják az elméletben tanultakat. Aztán következik egy másik témakör, érthető magyarázatokkal, majd újra a feladatok.

Ezzel a módszerrel gyermeked nagyon könnyen és gyorsan meg tudja tanulni a leckét, és örömmel készülhet fel az órákra.

Nézd meg a használati útmutató videót:

A tartalomjegyzéket megnézheted, ha rákattintasz a kép feletti gombra. smiley

Rendeld meg számára most a Történelem oktatóprogramot!

 

Mi történik a vásárlás után?

  • Miután kifizetted a terméket, azonnal elérheted az 5 részes tananyagot, ha bejelentkezés után rákattintasz a Saját tananyagaim piros színű gombra!
  • A hozzáférés korlátlan, így nem jár le a tananyag! Ez azt jelenti, hogy akár a kisebb testvér is tudja majd használni a programot. :-)
  • Ha szeretnétek lementeni a számítógépre a tananyagot, arra is van lehetőséged, hiszen a vásárlás után minden programunkat le tudsz tölteni a számítógépedre, és ott is tudjátok használni internetkapcsolat nélkül is.

 

Tartalomjegyzék

1. A történelem

  •  A történelem felosztása

2. Élet az őskorban

  •  Az ősember fejlődése
  •  Milyen eszközöket használt az őskori ember?
  •  Hogyan éltek az őskori emberek
  •  A földművelő és állattenyésztő ember
  • Az első mesterségek kialakulása

3. Források

  •  A nyelvtudomány
  • A régészek munkája

4. Az ókori Kelet

  •  Mezopotámia
  •  Az Egyiptomi Birodalom
  •  India
  •  Kína
  • Az írás kialakulása
  • Ószövetségi történetek

5. Az ókori Görögország

  •  Az ókori görögök istenei
  •  Az első görög nép: az akhájok
  •  A görög városállamok kialakulása
  •  Olümpiák az ókori Görögországban
  •  Athén
  •  Spárta, a katonaállam
  • A marathóni csata
  • A perzsák újabb támadása
  • Athén fénykora
  • Nagy Sándor birodalma

6. Az ókori Róma

  •  Róma alapítása
  •  Róma a királyság korában
  •  Róma a köztársaság korában
  •  Róma terjeszkedése
  •  A pun háborúk
  •  A császárság
  •  A Római Birodalom
  •  Róma, az „Örök város”
  • Pannónia provincia
  • A kereszténység kialakulása
  • Róma bukása

7. Képek a középkori Európa életéből

  •  Egy új Európa
  •  Az uradalom
  • A középkori keresztény egyház
  • Az iszlám
  • A nyugati keresztény császárság
  • A keresztes hadjáratok kora
  • A százéves háború
  • Támad a török
  • A humanizmus és a reneszánsz

8. A magyar történelem kezdetei

  •  A magyarok eredete
  •  A vérszerződés
  • A honfoglalás
  • A magyarok kalandozásai
  •  Zűrzavaros évtizedek
  •  I. László és Könyves Kálmán uralkodása
  •  III. Béla és II. András kora
  •  A tatárjárás
  •  A második honalapítás
Haladási ütemterv Történelem 5. osztály
Haladási ütemterv Történelem 5. osztály
Történelem 5. osztály 1. rész
Történelem 5. osztály 1. rész
Történelem 5. osztály 2. rész
Történelem 5. osztály 2. rész
Történelem 5. osztály 3. rész
Történelem 5. osztály 3. rész
Történelem 5. osztály 4. rész
Történelem 5. osztály 4. rész
Történelem 5. osztály 5. rész
Történelem 5. osztály 5. rész

Sikertörténetek:

"Kedves Tantaki csapat!

Szeretném megosztani a tapasztalataimat az oktatóanyagokkal kapcsolatban.
Gyermekem 7.osztályos és tavaly igencsak küzdöttünk a törtélem tanulással. Az átláthatatlan tankönyvben óriási tananyag van, nehéz kiszűrni a lényeget, így bármennyit tanultunk a témazáróra, hármasnál jobb nem lett.
Aztán elkezdett a tantakival tanulni, együtt haladva az órai anyaggal. Ezután már 4-es, 5-ös dolgozatokat írt!

A másik jó tapasztalatom:
Barátnőm lánya esti gimnáziumba jár, és munka mellett nem sok ideje, ereje van tanulni, ezért év végén megbukott töriből. Panaszkodott, hogy fogalma sincs hogyan fog felkészülni a pótvizsgára. Eszembe jutott, hátha neki is segít a tantakis anyag. Láttuk, hogy a megadott tételekből sok benne van a hetedikes anyagban, ezért jól begyakorolta ezeket a feladatokat. Sikerült is a pótvizsgája!

Szeretném megköszönni, hogy ilyen jól használható tananyagokat készítenek! Nekünk nagyon megkönnyítik a tanulást.
Sok sikert és kitartást kívánok a további munkájukhoz!

Üdvözlettel,

Győrfy Tímea

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához, az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.
!-- Smartsupp Live Chat script -->