⭐⭐⭐⭐⭐ "Már az első héten látszott a változás" – Kovács Annamária, 3. osztályos kislány édesanyja
135 000+ szülő már így oldotta meg ezt a problémát – otthonról, saját tempóban, vita és sírás nélkül.

Ebben a videóban megmutatom, hogyan néz ki belülről egy Tantaki oktatóprogram, és pontosan miben könnyíti meg a mindennapi tanulást nektek, szülőknek és gyerekeknek.
A legfontosabb visszajelzéseket mindig a családoktól kapjuk. Íme néhány történet azok közül, akik már kipróbálták a Tantaki oktatóprogramokat.
„Végre nem sírás a házi feladat! A kislányom magabiztosabb lett az iskolában is. A matek példákat most már egyedül oldja meg, én pedig csak rénézek az eredményekre.”
„Nem gondoltam volna, hogy a tanulás ennyire stressmentes lehet. A kisfiam imádja, hogy beszél hozzá a program, és közben játékosan gyakorol. Nekünk ez rengeteg könnyített a délutánokon. Köszönjük!”
„Diszlexiás a lányom, ezért mindig nehéz volt lépést tartania az iskolában. A Tantaki magyarázatai és a sok gyakorlás végre neki is sikerélményt adnak – büszkén mutatja az ötösöket.”

Gyermeked gyakran lemarad az órákon, nem érti a tananyagot, és a házi feladat is szenvedés? Te pedig elkeseredetten próbálsz segíteni, de úgy érzed, nem vagy elég hatékony – vagy egyszerűen elfogy az időd és a türelmed?
A hagyományos tanórák tempója sokszor túl gyors, a magyarázatok pedig nem minden gyereknek elég érthetőek. Ilyenkor az történik, hogy csökken az önbizalma, a tanulás pedig lassan állandó stresszforrássá válik.
Ha lemarad, nagyon ritkán kapja meg azt a lehetőséget, hogy a saját tempójában hozza be. Erre találtuk ki a játékos, otthoni Tantaki oktatóprogramokat.

A Tantaki oktatóprogramokkal gyermeked otthon, teljesen a saját tempójában tanulhat, érthető magyarázatokkal, színes ábrákkal és rengeteg gyakorlófeladattal. Így nemcsak a házi feladat lesz könnyebb, hanem a jegyei is javulni fognak.

Próbáld ki kockázat nélkül! Ha gyermekednek nem hoz javulást, vagy bármilyen okból nem vagy elégedett a programmal, 30 napon belül visszafizetjük a teljes összeget.
Nincs veszítenivalótok – csak a stresszes délutánok, a síró házi feladatok és a tehetetlenség érzése. Adj egy esélyt annak, hogy a tanulás végre játék legyen!
Ha úgy érzed, a program egyáltalán nem segített, jelezd 30 napon belül, és visszakapod az árát. Ennyire biztosak vagyunk benne, hogy működik.
Ne várjatok addig, amíg teljesen elmegy a kedve a tanulástól. Próbáljátok ki együtt, és tapasztaljátok meg a siker élményét már ma.

Ha rákattintasz az alábbi gombra, kiválaszthatod, melyik Tantaki oktatóprogrammal szeretnétek először elindulni – matek, nyelvtan, töri vagy más tantárgy.
Megnézem a Tantakit
Most 5 részt küldünk ingyen, hogy lásd, hogyan segít a Tantaki a mindennapi tanulásban. A feliratkozás után e-mailben kapod meg a leckéket.
Ingyenes matek tananyag kéréseTöbb éves pedagógiai tapasztalattal rendelkező szakemberek vagyunk, akik hisznek abban, hogy minden gyerek képes a sikeres tanulásra, ha a megfelelő segítséget kapja. A Tantaki oktatóprogramokat épp ezért úgy építettük fel, hogy a tananyag érthető, játékos és otthon is könnyen használható legyen.
A programok a Nemzeti Alaptanterv szerinti teljes éves tananyagot dolgozzák fel: matek, magyar nyelvtan, történelem, természetismeret, fizika, kémia, angol és még sok más tantárgy. Célunk, hogy ne csak a jegyek javuljanak, hanem a tanuláshoz való hozzáállás is.

„A célom az, hogy a gyerekek úgy üljenek le tanulni, mint amikor egy új játékot próbálnak ki.” – Nagy Erika, az értve tanulás szakértője
A Tantaki oktatóanyagok számítógépen vagy laptopon futnak a legjobban. Egyes programok online felületen, mások letölthető formában érhetők el – rendeléskor pontos tájékoztatást kapsz arról, melyik hogyan működik.
Már napi 15–20 perc játékos gyakorlás is látványos eredményt hozhat. A lényeg a rendszeresség – inkább gyakran keveset, mint ritkán sokat.
Igen. A Tantaki oktatóprogramok a Nemzeti Alaptanterv szerinti teljes éves tananyagot lefedik, témakörökre bontva, így bármelyik résznél el tudjátok kezdeni a gyakorlást.
Semmi gond – élhetsz a 30 napos pénzvisszafizetési garanciával. Ha úgy érzed, nem hozta a várt eredményt, elég jelezni felénk, és visszautaljuk az összeget.
Matematika oktatóanyagokkal kapcsolatos eredmények, visszajelzések.
"Szerettem volna kihozni a gyerekemből a képességet, ezért rendeltem az oktatóprogramot, amivel ez sikerült is. Mindig újra meg lehet csinálni a feladatokat, így rögzült a gyerekemben. Előtte bukásra állt, most pedig már stabil hármas!"...
Hegedüs Elizabeth